TSMT I. (egyéni, home-tréning)

A TSMT-I. terápia a gyermek vizsgálatával kezdődik, ennek alapján történik a személyre szabott gyakorlatsor összeállítása.
Nagyobb lemaradás illetve hiánypótlás esetén alkalmazzuk az egyéni
tréninget.
Azoknál a gyermekeknél, akik nem hozhatóak vizsgálati helyzetbe, illetve kisbabáknál szintén egyéni-TSMT feladatsor összeállítását javasolom.

Betanítom a szülőnek a tréninget, majd lerajzolom a feladatokat, újból átbeszélve mindent (mondóka, ismétlésszám, heti mennyiség, stb).
Ilyenkor hosszabb időt töltünk együtt (kb. 90-120 perc).

A tréningeket általában 8 hétig kell otthon a megadott instrukciók alapján végrehajtani.

Félidőben (4 hét elteltével) KONTROLL-vizsgálat keretében találkozunk újból, ekkor megbeszéljük a szülővel a tapasztalatokat, mi a „szeretem” illetve „nem szeretem” feladat, milyen változást tapasztaltak a gyermeknél.
Ezután együtt elvégzünk egy teljes tréninget, mely során javítom az esetleges pontatlanságokat, szükség esetén változtatok az ismétlésszámon, illetve új vagy más jellegű feladattal bővítem azt.
A kontroll-vizsgálat ideje általában 60 perc.
Ekkor beszéljük meg az újabb találkozót, amikor új tréninget tanítok be a családnak.

Általában 3 home-tréning után már jelentős változás következik be a gyermekeknél, súlyosabban érintett gyereknél illetve nagyobb akadályoztatás esetén több tréning betanítására és elvégzésre van szükség.

Otthoni tréninghez az alábbiakra lehet szükség:
(minden esetben egyénileg beszéljük meg az eszközigényt)

– Pléd (vászon)
– min. 85 cm átmérőjű fiziolabda, legideálisabb a 105 cm-es labda
– gördeszka
– egyensúlyozó deszka
– trambulin
– kisméretű labda
– KITARTÁS

Comments are closed.